Hírek : Cruyff szerint eldőlt a bajnokság |
Cruyff szerint eldőlt a bajnokság
2006.01.26. 16:44
Bizonyos időközönként értékelni szokta a Barcelona helyzetét, játékát és esélyeit Johan Cruyff, korábbi Barca játékos és edző, s most ismét sikerült a sajtónak megszólaltatnia az egykori Dream Team mestert.
Cryuff ezúttal csak röviden beszélt a gránátvörös-kékek meneteléséről, s igazán ki sem tért a csapat elemzésére, mert inkább a bajnoki cím megszerzésének esélyéről szólt. A holland szerint többé-kevésbé eldőlt a spanyol bajnokság, melynek több oka van. Szerinte az első és legfontosabb dolog, hogy a Barca túlságosan jó és magabiztos az üldözőknek, gyengébb csapatok pedig a legritkább esetben sem veszélyesek hosszú távon, egy már előnyben lévő gárdára. Nem elhanyagolható a Barca végső sikere mellett az sem, hogy a riválisok között nincs olyan, aki elérne jelenlegi képességeivel a szükséges szintre, egyik ellenfélben sincs meg a potenciál a katalánok beéréséhez. Harmadrészt pedig a különbség már most túl nagy, az üldözők és a Barcelona között, így aztán szerinte nem sok veszély fenyegeti az újabb gránátvörös-kék bajnoki elsőséget.
"Eleddig a Barca üldözői közül senki sem szerezte meg azt az összképességet, hatékonyságot és nyugodtságot, ami szükséges lenne. A Valencia 10 pontra van, a Madrid 14-re van (az egymás elleni eredmény miatt). Nézve a Barcát, nézve a Valenciát, kapitális fordulat kellene ahhoz, hogy forduljon a kocka, s én nem látom a Valenciában a képességet, hogy négy meccsel többet nyerjen a Barcelonánál" - indokolt Cruyff, majd még elmondta: számára a Real Madrid lehetne még mindig a legveszélyesebb üldöző.
"Azzal a játékosállománnyal ami nekik van, ők a legveszélyesebbek, minőséggel és elhivatottsággal. Biztosan fogják gyűjteni a pontokat, de 13 egységet ledolgozni, hozzátéve a végeredményben valószínűleg rosszabb egymás elleni eredményt, tisztelve a Madridot is lehetetlen feladat."
|